Keresés  
Feliratkozás hírlevélre    
FőoldalTrendÜzletekNőiFérfiFehérnemű, hálóruhaKozmetikumokKiegészítőkInnováció
Plan A

Marks & Spencer a környezetvédelemért


A Marks & Spencer londoni anyacége 2007-ben tette közzé az "A tervet", vagyis azt a nagyhorderejű és példaértékű környezetvédelmi programot, amelynek megvalósítását az elkövetkezendő 5 évre tűzték ki célul.
Ez a 200 millió fontos értékű terv - amely a Marks & Spencer minden szegmensét érinti - 100 pontban, 5 területen ismerteti azokat a lépéseket, amelyek segítségével 2012-re a Marks & Spencer megvalósítja a program célkitűzéseit.

Az " A terv" egy óriási kihívás, az üzleti élet és az egész világ számára, egy nem mindennapi küzdelem a klímaváltozás, a hulladékcsökkentés, a természetes források védelme, az etikus kereskedelem és egy egészségesebb életvitel megvalósítása érdekében. A programban a Marks & Spencer egyaránt számít beszállítóira, franchise partnereire, a céggel együttműködő vállalatokra, valamint a vásárlókra.
Az "A terv" közzététele kapcsán, Stuart Rose, a Marks & Spencer elnök-vezérigazgatója nyilatkozatában kitért az alábbiakra:
"Minden cégnek és egyénnek ki kell vennie részét a klímaváltozás és hulladék-keletkezés problémájának megoldásából. Míg az Marks & Spencer továbbra is kiváló minőségű, stílusos, egyedi tervezésű termékeket értékesít, vevőink, a cég alkalmazottai és a részvényesek azt is elvárják tőlünk, hogy bátran és felelősséggel lépjünk fel a környezetvédelem kérdésében. Hiszünk abban, hogy a felelős üzleti magatartás megtérül. Azért neveztük el programunkat "A tervnek", mert "B" nincs, azaz nem lehet alternatívája a környezettudatos tervnek."
Az "A terv" aprólékos részletességgel kitér mind az 5 fontos terület problémakörére, konkrét lépéseket, feladatokat vonultatva fel.

1. KLÍMAVÁLTOZÁS - az Egyesült Királyságban és az Ír Köztársaságban a jövő évtizedekben 80%-kal csökkenti a CO2 kibocsátást a cég. Minimálisra csökkenti az energia felhasználást, és amennyire csak lehet, megújuló "zöld" energiát és újrahasznosított anyagokat használ. A vásárlóknak alacsony CO2 felszabadulással járó termékeket és szolgáltatásokat kínál, s mindezek hatása egyenlő azzal, mintha 100,000 autó tűnne el évente az utakról.

2. HULLADÉK-HASZNOSÍTÁS - az üzletekből, irodákból és raktárakból nem szállítják el a hulladékot a szemétlerakókba, hanem újrahasznosítják azt. 25%-kal kevesebb csomagolóanyagot és reklámtáskát használnak fel, s májustól az üzletekben már megjelenik a 100%-ban újrahasznosítható reklámtáska. Az egyéb csomagolóanyagok (pl. kartonpapír, fém, üveg, műanyag, stb.) mértékét ugyancsak csökkentik, s egyúttal törekednek arra, hogy azok is újrahasznosíthatók, vagy komposztálhatók legyenek. (A csomagolóanyagokon egyszerű jelöléseket használnak az újrahasznosításra vonatkozóan.) A Marks & Spencer tovább keresi az újrahasznosítás újabb módjait, és többször felhasználja az erre alkalmas anyagokat.

3. NYERSANYAGOK - a Marks & Spencer mindenek felett ügyel arra, hogy az általa felhasznált legfontosabb nyersanyagok a lehető legmegbízhatóbb forrásból származzanak, a környezetvédelem és a természeti erőforrások védelmében. Így például kizárólag olyan faanyagot használ fel, amely újra-feldolgozott anyagból készül (irodabútorok, könyvek, kártyák, papírok, stb.), természetes körülmények között tenyésztett pulyka-, liba-, kacsa- és sertéshúst árusít, megháromszorozza a bio-élelmiszer eladást, s ügyel az idevonatkozó környezetvédelmi szabványok betartására.

4. ETIKUS (Fairtrade) KERESKEDELEM - a beszállítói hálózatban résztvevő több százezer ember, valamint a helyi közösségek lakói életminőségének javítása. A Marks & Spencer élenjár a munkaügyi előírások betartásában, amit nemcsak a saját csapatától és üzleteitől követel meg, hanem a beszállítói hálózatát, valamint valamennyi franchise partnerét is kötelezi erre. A munkahelyi elhelyezési program keretén belül segít a hátrányos helyzetűeknek állást vállalni, így például az Egyesült Királyságban évente 600 felnőtt, a tengerentúlon 150 felnőtt kap munkalehetőséget az ún. Marks & Start programon keresztül.
Az etikus kereskedelem keretén belül a Marks & Spencer a világ legszegényebb országait (Etiópia, Kenya, Tanzánia, Indonézia, India, Honduras, Peru, stb.) 2006-tól egy egyezményes kereskedelmi rendszerrel támogatja. A Marks & Spencer az első olyan tekintélyes kiskereskedelmi lánc, amely kizárólag szegény országoktól vásárol bizonyos termékeket, tisztességes árat fizetve azokért, s ezzel mintegy támogatva az ott élőket - különös tekintettel a gyerekek étkeztetésére, tanítására és egészségügyi ellátásra - a jobb, élhetőbb életkörülmények megteremtésével. A Fairtrade program keretén belül a Marks & Spencer üzletekben kapható valamennyi kávé a szegény országokból származik. A kör a közelmúltban teával, kakaóval és lekvárokkal bővült, de tervezik a Fairtrade cukor és banán árusítását is.
Óriási jelentőséggel bír, hogy a tervek szerint a Marks & Spencer által forgalmazott legfontosabb ruházati termékek 100 % Fairtrade pamutból készülnek majd.
A Fairtrade program keretében árusított termékeken - amelyek ugyancsak kiváló minőségűek - szerepel a Fairtrade jelzés is, a származási hely feltüntetésével, ezzel is jelezve a vásárló felé a Marks & Spencer elkötelezettségét a tisztességes kereskedelem mellett.

5. EGÉSZSÉGES TÁPLÁKOZÁS - a Marks & Spencer segít több ezer vásárlójának és dolgozóinak abban, hogy egészségesebb életmódra térjenek át. Az eddig elért kutatásokra és eredményekre támaszkodva minden élelmiszerükből eltávolítják a telített zsírsavakat, a mesterséges színezékeket, ízesítőket, valamint a friss és előkészített élelmiszerből az összes felesleges tartósítószert. A közeljövőben 1500 tanácsadó fogja az üzletek munkatársait tájékoztatni az egészséges táplálkozás témakörében, s az elkövetkezendő 3 éven belül - a Brit Táplálkozási Alapítvánnyal együttműködésben kifejlesztett - képzésben részesül az élelmiszerrészleg minden dolgozója is. Cél, hogy az egészséges, megfelelő tápanyag összetétellel rendelkező élelmiszerek eladását a Marks & Spencer 30%-ról, 50%-ra növelje.
Az "A tervvel" kapcsolatban Blake Lee-Harwood, a Greenpeace angliai kampányigazgatója a következőket mondta:
"Ha minden kereskedelmi cég követné a Marks & Spencer példáját, az nagy előrelépést jelentene a fenntartható társadalom kialakításában."
Robert Napier a Világ Természeti Alap (WWF) angol elnök-vezérigazgatója szerint:
"Létfontosságú, hogy mindannyian megtaláljuk azt az életvitelt, mellyel tudatosan tiszteletben tartjuk azt az alapelvet, hogy "csak egy bolygónk van". A Marks & Spenceréhez hasonló bátor kezdeményezések remélhetőleg más szupermarketeknek és kereskedelmi cégeknek is erőt adnak, hogy olyan termékeket és úgy árusítsanak, hogy azzal óvják a bolygónkat és fenntartsák azokat a természetes forrásokat, melyekre támaszkodunk és amelyektől függünk is."